Konkurenciaharc

A 21. századi civilizáció ártalmai a mi családunkat sem kímélik. A lányok hosszas könyörgésére Apa átengedte nekik alkalmanként játszani a munkához használt tabletjét. Ennek több következménye is lett.

A lányok azonnal letöltötték rá virtuális háziállatkájukat, név szerint Beszélő Tomit és Beszélő Andzselát. Aki nem ismerné őket, ezek olyan gülüszemű macskák, amiket lehet csiklandozni, meg gondozni, meg beszéltetni. Innentől fogva a macsekok lettek az első számú kedvencek, akikre mindig oda kell figyelni, hogy szépen csillogjon a fogsoruk, meg tele legyen a pocakjuk, meg jól meg legyenek pisiltetve. Tehát hazajönnek a suliból, és amint apjuk megjön, rávetik magukat a tabletre és jól meggondozzák a macskájukat. És kicsit sem zavarja őket, hogy közben a (még) élő hörcsögük meg már marhára büdös és kopog a szeme az éhségtől. Többször kell fennhangon elismételni a felhívást, hogy esetleg a hörcsög is örülne egy kis gondozásnak. Rettentően sajnálom szegény párákat. De amint felvetettem, hogy tulajdonképpen el is ajándékozhatnánk őket, azonnal jött a tiltakozás. Meg a mellesleg odavetett mondat, hogy „amúgy se kellenének senkinek”. Na ez azért ütött. Asszem el kell beszélgetnem a lányaimmal.

A másik, ami érdekes jelenet volt, amikor életem párjának munka közben elkezdett nyávogni a tabletje. Az ügyfél is meg ő is csak nézett körbe, hogy honnan jön az elképesztően élethű macskajaj. Aztán felfedezte, hogy csupán Andzsela jelezte, hogy egy kis cirógatásra vágyik, de most azonnal. Szóval jól megcirógatta, mire Andzsela végre bekussolt. Vidám szitu lehetett. 🙂

Na most, több opció is van. Az egyik, hogy a lányok kapnak saját tabletet. Nyilvánvalóan nem ezt tartom pedagógiai szempontból a legideálisabbnak. Apjuk nyaggatása az eszközért és a munka közbeni nyávogás legalább megszűnne, viszont szerintem akár már ki is választhatnám a hörcsögök sírhelyét. És a lányaim valószínűleg velem is elfelejtenének kommunikálni.

Aztán mondjuk korlátozhatjuk a tablethasználatot. Ezzel már persze próbálkoztam, de nem túl sok sikerrel. Hiába, a következetesség nem az erősségem. Mikor tizennyolcadszorra is azt a választ kapom, hogy „jó, mindjárt, csak még…” – akkor rendszerint feladom. Lehetnék egyszerűen kíméletlen és törölhetném a beszélő állatokat egy gombnyomással (pláne ha értenék a tablet kezeléséhez, legalább feleannyira, mint a lányaim…), de az meg végképp nem én vagyok, nekem nem megy a kemény vonal.

Szóval, ahhoz a taktikához folyamodtam, ami hasonló szituációkban – egyelőre még – mindig bevált: fogtam magam és elkezdtem egyedül takarítani a hörcsögöket. Na akkor rögtön észbe kaptak és jöttek segíteni. Kérdés, hogy ezt meddig játszhatom még el, mikor jönnek rá, hogy anyuci olyan jó fej, biztos megcsinálja egyedül is az egészet. Inkább, mint hogy szagolja a bűzt.